Túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy egy ország várja kíváncsian a szeptember 15-29-e közötti időszakot. Ugyanis ebben az időszakban szükséges nyilatkozniuk a pedagógusoknak a már oly sokszor hallott státusztörvény elfogadásával kapcsolatban.
Hosszú idők óta központi kérdés a pedagógusok munkájának elismerése és megbecsülése. Felszólalások, megmozdulások, tüntetések széles sora fémjelzi, hogy változásra van szükség. Válaszul megoldásként megszületett a státusztörvény, amely hatalmas felháborodást váltott ki. Ugyan több ponton végeztek módosítást, azonban rengeteg pedagógus jelezte távozási szándékát a katedráról. Ennek első hullámát már megfigyelhettük. A tanárhiányt okozta rést pedig óraadókkal, valamint a nyugdíjas pedagógusok visszahívásával igyekeznek betömni. Viszont, ami még ennél is nagyobb meglepetéseket okozhat, az a fentebb említett időszak. Ki nem írja alá? Ki az, aki marad? Hányan maradnak? Aki marad, vajon meddig marad?
Retteg a pedagógus, retteg a szülő és retteg a gyermek is. Még, ha róluk kevesebb szó is esik, még, ha kevésbé is vannak tudatában, hogy mi zajlik körülöttük, pontosan érzik, és sajnos róluk még kevesebb szó esik. Miközben azon munkálkodunk, hogy egyre magasabb szintű, színvonalas oktatásunk legyen újabb és újabb tankönyveket szerkesztve, elsiklunk afölött, hogy az alapok meglehetősen rezegnek. S bizonytalan alapra házat építeni, tudjuk, hogy nem csak, hogy nem lehet, de még veszélyes is.
Vajon mit fog elhozni szeptember második fele?
